A Plébániák hirdetései

+  Kedden, azaz augusztus 20-án lesz a Szent István kápolna búcsúnapja. Az ünnepi szentmise este 6 órakor kezdődik, reggel viszont nem tartunk szentmisét a kápolnában. Mindenkit szeretettel várunk! Ezen a napon a Belvárosi templomban nem lesz esti szentmise! A Bazilikában az ünnepi szentmise 10.30-kor kezdődik.

+ Az esztergomi Vitéz János Katolikus Iskola kémia és biológia szakos tanárt keres augusztus 25-i kezdéssel. A kémia szak mellett lehetséges szakpárok lehetnek – a biológia helyett – a fizika, informatika és technika is. A jelentkezéseket szeretettel várják a tiszttarto.mark@vitezjanos.hu címen.

+ Zarándoklatot szervezek a Szentföldre jövő télen, tehát 2020 decemberében vagy 2021 januárjában. Egyelőre érdeklődőket keresek, szombattól szombatig mennénk, aki jönne, az fejenként kb. félmillió Ft költségben gondolkodjon, de azzal, hogy ebben már az ésszerű személyes költések (emléktárgyak, stb.) is benne vannak. Kérem, az érdeklődők írjanak a harmaig@gmail.com címre!

 

Meghívók

+ A Csíksomlyói passió nagyszabású előadása a Nemzeti Színház művészeivel országjáró körútra indult. Augusztus19-én hétfőn este 7 órakor Szt. István király, és az államalapításunk emléknapja előestéjén Esztergomban láthatjuk az előadást a bazilika előtti téren fölállított szabadtéri színpadon a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola diákjai lelkes közreműködésével.

+ Augusztus 30-án, azaz pénteken du. 5 órakor Bajor városa – Bajor Ágost és Esztergom című könyv bemutatójára hívják és várják a Szervezők a Testvéreket az esztergomi Vármúzeum Nagytermébe. Részletek a hirdetőtáblán kifüggesztett plakáton.

Esztergom, 2019. augusztus 18.

Dr. Harmai Gábor

plébános sk.

© 2012 Esztergom Szent Péter és Pál Plébánia Suffusion theme by Sayontan Sinha